Gyerekszáj

C lelkesen mutogatja a karján lévő kis pöttyöt.
- Ana, itt ed bubum (magyarul bibi)!
- Nem bubu az, hanem anyajegy!
- De majd ejmújik!
- Nem, kicsim, az nem múlik el!
Most a válaszhoz nagyon szigorú, ellenkezést nem tűrő, szemöldököt is összehúzó arcot kell elképzelni:
- Ana, de mondom, ej fog mújni!!! Majd megdóduj! -
Ezzel meg is győzött.
-----

N: Anya, a vízben áram van?
(Az azért elég ciki lenne...)
-----

N: Anya, most már jó lesz, ha viszel Majországra, mert már el is felejtettem magyarul!
-----

C: Ana, én téged nadon szejetjek! (Csöpp... csöpp... Alattam pocsolyák pocsolyája...)
-----

N: Anya, én most hogy fogok enni? (Miután kiesett a foga)
-----

N: Anya, te már öreg vagy!
Én: Kösz, mindjárt sírok!
N:  Jó, jó, nem vagy nagyon öreg, csak kicsit!
Én: És ezt miből állapítottad meg?
N: Mert a homlokodon, itt (saját kis homlokára mutat), ilyen egyenes vonalak vannak...
   (note to self: meg kell tanulnom a homlokom nem ráncolni állandóan)
-----

N: Anya, amikor a bogarak télen meghalnak, akkor tavasszal hogy lesznek?
-----

N elmondása alapján, iskolából, beszélgetés kislány osztálytárssal, nevezzük O-nak (persze eredetiben angolul folyt a dolog):
O: N, fejezd már be a katona rajzolást!
N: De én szeretek katonákat rajzolni és nem fejezem be!
O: Ha nem fejezed be, akkor ha megnősz, el kell engem venned feleségül!
N: Hó hó hó, álljunk csak meg, Én azt hiszem magyar lányt kell feleségül vennem!
(Hehe, Anyai behatás!!!!)
-----

Szintén iskolában, ma reggel:
- Anya, ne haragúdj, de ma donut-ot kell ennem snack-re! Sajnálom, de az E-nak szülinapja van ma, és ezt hozta ünnepelni, úgyhogy nem tehetek róla!!! Érted???(diadalmas arcot kérjük hozzáképzelni)

(N tudja, hogy nem szeretem ha sok édességet eszik... Tehát én most vegyem úgy, hogy ő feláldozta magát... A kis mártír. Suliban adják, kénytelen megenni, na. Szülinap, udvariasság, már mégiscsak, hát érted!)
-----

N legjobb barátja szájából... Mrs. K (tanító) és F (legjobb barát) beszélgetnek:
F: Mrs K, szerintem Én balkezes vagyok!
K: Én nem hinném.
F: De Mrs K, tényleg, Én balkezes vagyok!
K: F, hát ne mondd már, fél éve tanítalak írni, már csak észrevettem volna, ha balkezes vagy! Jobb kezes vagy!
F: Háááát, oké, de szerintem Én mégis lehet, hogy balkezes vagyok!
(Így vitatkozz egy hatévessel!)
-----

C: Ana, olyan kicsi a Gjandpa háza! De van ed ötletem!
Én: Mi?
C: Bemegyek ed nad házba, és elfoglalom! Akkor lesz ed naaad házunk! (Igen, légyszi, légyszi!)
-----

N: Anya, ha a répának nincs magja, akkor hogy veted el a földbe? (Aha, ez egy jó kérdés! Köszi internet...)

Totál fogatlanság :)

Bankban

Bankban vagy benkben vagy benkban. Ez a bejegyzés még mindig N kiesett fogával kapcsolatos. Kicsit húzzuk a témát.

N-vel kiszállunk a banknál, és ahogy Ő hívja, 'piggy bank'-ja a hóna alá csapva úgy lazán, bemegyünk az ajtón. Köszönünk, köszön a pénztáros, N lerakja a pultra a perselyét.
- Hi! Ezt jöttünk beváltani. - mondja (persze ez mind angolul folyik, a hi-on túl is).
- Milyen alkalomból? Tele van? - kérdi a pénztáros nő. Na, akkor már láttam jót fogtam ki, mert neki erre lesz türelme...
- Neeeem, nincs tele, hanem mert kiesett a fogam. - Ez angolul valahogy úgy hangzott, hogy 'máj túfff fell áut', mert így fog nélkül nagyon pösze (pöfe) lett a gyerek, és jókat lehet a beszédén nevetni (ejnye már, Anya).

Fogjuk, kinyitjuk a malac fenekét, mert ott van a fedele és hullik, csak hullik ki a sok apró az asztalra... Van ott minden, amerikai meg magyar pénz, kalózpénz, gépen tekert, lapított lapos pénz rajzzal, mexikói pénz (mittomén hol találtuk, ne kérdezd), ja, és műanyag játékpénz is C játékkasszájából. Én gyorsan el kezdem kiválogatni a nem odavaló dolgokat, mégiscsak vegyenek már minket komolyan. N közben tovább társalog, hogy:

- Szóval kiesett a fogam! Ma reggel jött a fogtündér ('túffff féri') és nem tudott felmászni az ágyamra, ezért az asztalon, a teknős alatt hagyott nekem tíz dollárt.* 
- Hát te nagyon szerencsés kisfiú vagy! - türelmes banki csaj.
- Igen, és most ezután megyünk a játékboltba és választhatok valamit a fogtündéres pénzen meg a piggy bank pénzen! De Anya megígértette velem, hogy a C-nek is veszek valamit, mert ami a perselybe van annak egy része az övé. Ő mindig kiveszi az övéből és eldobálja, Én meg felveszem és szépen elrakom. (Na, ja).

- És hogy esett ki a fogad?
- Beleesett a szendvicsembe, Én meg megkerestem.
- Még jó, hogy nem nyelted le! Oké, gyere megszámoljuk a pénzed.

Én ezenközben nagyjából összeraktam a különféle pénzeket, úgyhogy elég gyorsan össze tudta számolni a bankos.

- Van 17 dollárod az apróból, amit gyűjtöttél!
- Azt hittem több lesz! - N kicsit szomorúan néz a gondosan összerakott apróra.
- N, az nagyon sok pénz! - mondom én.
- De nem lesz elég legóra...
- Már annyi legód van, majd veszünk mást... Meg a fogtündéres pénzeddel az már 27 dollár!!!
- Azért gondold meg, hogy mind elköltöd-e és mire! - halljuk a bankos csajszi bölcs okítását, bár mindkettőnk szeme előtt már a játékbolt képe lebeg...
- Megszólaltatná nekem azt a malacot, hogy mégis mit mond? - kérdezi a bankos.
Én próbálom, próbálom, nyomkodok mindent a malacon, de csak nem mond semmit.
- Pedig Isten bizony, beszél! - bizonygatom. - Biztos megfagyott a kocsiban. - szögezem le.

A csaj a N kezébe nyomja a pénzt, elköszönünk, elindulunk... Ahogy a kocsihoz érünk, malaccal a hónom alatt, az megszólal: 'Feed me! Feed me!'**. Persze ezek után nem etettem meg, szórakozik velem (?), tanuljon az esetből!

A játékboltban N katonai hajót vett magának, a tesónak meg katonai autót. Igen, fegyverek, kemoflázs meg minden... Hiába, fiúk. Én meg azóta is csekkel fizetek a szemétért. Két dollár, huszonöt centért írom a csekket. Kiröhögnek. Esküszöm nekem is kéne egy malacpersely, megterem benne a pénz!

Pont ilyen a miénk is, felül vagy a hátán megetetheted és hátul meg ugye,
 kijön a pénz. Ha megnyomod az orrát vagy bedobsz egy pénzt felül, akkor beszél is.

*Az, kérem szépen, úgy volt, hogy a fogtündérnek kellett pénz, mert a városi szemetesek nem fogadnak el kártyát a szemétlerakónál csak készpénzt, szóval a közértben van olyan hogy 'cash back' miután az ember lánya kártyával fizet és akkor a fogtündér kért vissza tíz dolcsit, hogy legyen már pénze elvinni a szemetet, de arra nem számított, hogy fogkiesés lesz meg ilyenek, mert akkor kért volna egydollárosokat is, de mindegy, a fogtündér tanult, a gyerek meg meggazdagodott...

** Ettes meg!

Itt tartunk 2.

Mi lehet ez? Virág? Süni? Valami zöldség, gyümölcs? Ki tudja? 

Mint kiderítettem az alkotóművésztől, nem mástól, ez kérem szépen egy homo sapiens.

Végre, végre! A kicsi összes eddigi rajza bár sokszínű, de kriksz-krakszos vonalakból állt, és már kezdtem hinni, hogy más nem is lesz. Gondoltam, Ő olyan neo-stílusú absztrakt dolgokat ábrázoló dolgokban lesz menő és akkor megszületett ez... Éljen, éljen! Egy ember :) Azt nem tudom, kit ábrázol, de haja az nagyon van, a pöttyök szerintem a szemek akartak lenni, csak nem tudta szegény hova is rakja, ezért többször próbálkozott. A két vonal a kör aljában, ha jól tudom a szem és a száj. Ott a nyak alatt (mert látod, az is van - erre külön büszke vagyok!) meg a kezek-lábak viaskodnak rendesen. Vagy lehet, hogy ember-lepke. Homo-Papilionidae. Azt nem tudom, egy lepke mennyire okos, úgyhogy sapiensnek nem mondanám... Na, itt tartunk.

Itt tartunk 1.

Valakinek már nyár óta mozgott elöl a foga. Mivel az illető nagyon nem szereti se a fájdalmat, se egy ici-pici kényelmetlenséget, ezért más gyerekkel ellentétben, aki addig mozgatta volna az illető fogat, amíg az feladja és kiesik, Ő inkább nem piszkálta és reménykedett, hogy ha békén hagyja, akkor a fog még meg is gyógyulhat... Persze ez az eset sem 6, sem 60 évesen nem következne be, Ő mégis így hitte. Enni már rég nem tudott vele, mert ugye az is megmozgatná, tehát a kajába fogsorának oldalsó részével harapott bele, és hörcsögként rágcsált. A Kis Első Fog nagyon szomorú volt, mert már nagyon ki akart esni, de nem kapott segítséget gazdijától. Aztán múlt héten csoda történt, talán a lehetséges fogorvos-látogatás hírének hatására, a gazdi elkezdte mozgatni a fogát. A nyelvével lökdöste előre hátra, a Kis Fog (továbbiakban KS) pedig ennek nagyon örült, mert már szeretett volna találkozni két kis rokonával a fog alakú mosolygós kis fogtartóban. Szóval a sok-sok lökdösés hatására szegény fogacska már nagyon lógott, és készült ugrani, de akkor a gazdi megijedt, mert azért ez mostmár sok fájdalommal járt, amiről ugye megbeszéltük, hogy nagyon nem jön be. Na, akkor megint jött az oldalt harapás és rágás. KF megint elszomorodott. Aztán eljött a végzetes nap, múlt hét csütörtök, amikor is a KF tulajdonosa önfeledten ebédelt barátaival olyan 11.30 körül és amikor beleharapott a szendvicsébe, elfelejtkezett magáról és jó nagyot harapott a mozgó foggal. A fog becsukta lelki szemeit, mikor a szendvics közelített és amikor újra 'kinyitotta' őket, körülötte minden, de minden fehér volt! A mennyben vagyok?- kérdezte magától, de aztán hamar rájött, hogy körülötte nem felhők vannak, hanem fehér kenyér és akkor már jött is felé a gazdi két kis ujja és ki is vette őt a kenyérből. Aztán felgyorsultak az események, a gazdi futott a folyosón (KF gondolta magában, na most meg vajon hová visznek), addig futott, míg az iskolanővérhez nem ért. Aztán a néni megnézte a gazdi száját, illetve a fog hűlt helyét, utána szigorúan szemrevételezte KF-at, aki próbálta magát kihúzni (HEHE DIREKT VOLT), bár már nagyon fáradt volt a sok izgalomtól... Végül a fogacska belekerült egy kis papírborítékba és utána már nem sok mindent látott, de azt érezte, hogy még mindig fontos szerepet játszik, mert 'hallotta', a gazdi mennyit dicsekszik ővele és érezte, ahogy sok másik gyerek megnyomkodta őt a borítékon keresztül. Igaz, nagyon büszke volt magára, de azért hiányoztak a szájbeli barátai, viszont alig várta, hogy lássa két rég nem látott kis rokonát... A nap végén így is lett, hazajött a gazdival és bekerült a fogtartóba, ahol a másik kettő már nagyon várt rá, és együtt hárman felidézték a régi szép időket... Különösen nagy szeretettel emlékeztek vissza a közös Halloweenekre, szülinapokra és Húsvétokra, amikor tortán meg édességeken rágódhattak együtt, azok voltak ám a szép idők. Hiába, gyerekfogak. Ezután KF elárulta nagy titkát arról, hogy hogyan beszélte meg a mellette levő foggal, hogy Ő is csatlakozzon hozzá hamarosan. Persze, mint tudjuk, ez a gazdi hajlandóságától nagyon fog függeni.

Fogtartó

KF középen

Gazdi

Rágómánia

Mikor kicsi voltam, imádtam rágózni... Persze akkor még nem voltak ilyen hiper-szuper, cukormentes, fogtisztítós, meg fehérítős rágók... Emlékszem a kedvenc rágóimra: a Donald Kacsás, a cigarettás (emlékszel, úgy nézett ki, mint egy cigi), meg a Hubba Bubba! Utólag persze letörném a kezét annak, aki cigarettás rágót gyártott gyerekeknek... Bravó. Valahogy a 8o-as években ez a legtöbb embert nem érdekelte...

Sajnos a rágó iránti szeretetem máig is fenáll, a probléma az, hogy ha beveszek egy rágót a kocsiban (mert ott tartom, önlimitálás céljából), akkor a két kicsi is rögtön kér. Én csak cukormentes rágót veszek, de akkor is tudom, hogy nem jó szokás és jó lenne, ha ők nem rágóznának. Sajnos mostmár akkor is kérnek, ha Én nem rágózom. Régen elég volt, ha a táskámba rejtettem a rágósdobozt, de aztán N felbuzdította C-t, hogy keresse meg a táskámban, tehát onnan el kellett tennem.

N tudja, hogy bajba kerül, ha a táskámban kutat, ezért a piszkos munkát a Kicsire bízza... Ezután került a rágó a kocsiba, a vezető ülés melletti ajtó oldalzsebébe. De C ismét kiszimatolta, hová tettem, és hiába mondtam, hogy 'most nincs rágó', Ő szokásához híven engem ignorálva előremászott *, és megkereste maguknak a csemegét.

Mivel azért engem nagyon érdekel, hogy a gyerekek milyen szokásokat vesznek fel, és általában tudatosan - jó példát mutatva - próbálok nevelni, ezért abbahagytam jó időre az előttük való rágózást. Persze ez nem sok különbséget tett, mert így is kérik és tudják, hogy ott van a kocsiban...

Amúgy a cukormentes rágó a fogaknak nem ért, sőt segít tisztítani is azokat. Inkább azt nem szeretném, hogyha nagyobbak lennének állandóan ott lenne a szájukban és így, kérődzve beszélnének másokhoz. Azt hiszem, arra a következtetésre jutottam, hogy ha szeretik, úgyis rágni fogják... Mit bánom Én, de legalább tegyék azt bizonyos keretek között.

Például iskolában soha, ki is köpetnék velük. Kinn, udvaron, rohangálás közben soha, mert veszélyes. Otthon soha, szintén rohangálás és vadulás végett... Szóval marad a kocsi! Mivel a kocsiban elég sokat és hosszú ideig utazunk, általában mire kiszállunk, már meg is unják és ki akarják köpni. Így meg is oldódik a nyílvános kérődzés problémája...

Tudom, a legjobb az lenne, ha nem vennék rágót, de sajnos ez nem fog egyhamar előfurdulni. Nem cigizem, nem iszom alkoholt, marad a kocsiban rágózás! A férjem nem szereti a rágót, úgyhogy Ő csak csendes elviselője a mi szenvedélyünknek. Ha láttok egy kocsit, amiben négy emberből három rágózik, integessetek, mert lehet, hogy mi vagyunk... Persze lehet az is, hogy nem.

*ennek következtében szegény vezetőülés koszos kis csizmanyomokkal lett tele, saras hó keverék, a legjobb fajta...

Micsoda hét

Nem sok minden történt, de mégis elég ahhoz, hogy alig várjam a hétvégét! A hétfő reggelt úgy kezdtük, hogy nem indult az autóm... Már mindhárman a kocsiban ültünk, a gyerekek bekapcsolva, erre kulcsfordításra se kép, se hang. Szerencsére az apósom kocsija is mindig a rendelkezésünkre áll itt, így gyorsan kocsiból ki, nagy kölcsönkocsiba be... Csak épp a cserekocsi az sokkal magasabb, ezért beszálláskor mindenkit és mindent kicsit be kellett tuszakolni. Ezt a hátam rögtön utána erősen bánta, és komoly fájdalommal jelezte, hogy talán ezt mégse kellett volna. Ahogy Apám mondotta volt ma, 'ne feledd már túl vagy a harmadik x-en (na erről csak ügyvéd jelenlétében nyilatkozom amúgy is, mit tud Ő a koromról...), mindent meggondolva emelj, és ne feledd a gyerekek is egyre nehezebbek'. Na ja, csak nem akartam elkésni, az meg így is sikerült. N kapott is egy 'tardy slip'-et, ami egy piros papír és a későknek adják szégyenszemre. Na mostan Ő ezt 'party slip'-nek mondja, de én felvilágosítottam, hogy senki nem ünnepel senkit, hacsak nem a későket, de nem hinném. N nagyon mérges volt, de én mondtam a tanító néninek meg a recepciósóknak (a 'tardy slip' fő osztogatóinak), hogy autó problémáink voltak és akkor beírták a neve mellé, hogy N igazoltan késett. Akkor a gyermek kissé megnyugodott, hogy nem dőlt meg az eddigi tökéletes rekordja.

Szeretném a nagyobbik dedet arra megtanítani, hogy mindig időben érkezzen, mert én mindenhová az utolsó percben esek be, és az már mégsem járja, hogy ne legyen már precízebb nálam. Anyum mindig azt mondja, hogy azt szerette volna, ha olyan dolgokat is megvalósítok az életemben, ami neki nem sikerült, na, nálam ez a pontos időben érkezés az én gyerekemnél!!!

Tehát a két ded sikeres iskolában tanítókra bízása után, végre hazatértem és csakazértis megpróbáltam beindítani mégegyszer az én szertelen autómat és mit ad Isten, beindult. Akkor gyorsan elvittem a közeli szervízbe - gondoltam megspórolok egy vontatást, ahol rögtön meg is vizsgálták alaposan és semmi okot nem találtak arra, hogy miért nem indult. Tanúja voltam a dolognak, ugyanis várószoba nem volt, ezért a szerelővel együtt nézegettük az autót a jéghideg garázsban, amit mondanom sem kell, a hátam illetve a derekam később még inkább megbánt... Mire fizetésre került a sor és csekket kellett volna kitöltenem - mert ezek a vermontiak még a kőkorban élnek több szempontból és sok helyen nincsen kártyaleolvasó, addigra annyira lefagyott a kezem (kesztyűben), hogy elnézést kértem, beültem a kocsimba (az a tránya, bajkeverő, semmirekellő, hömtömtöm és a többi), és ott nagy nehezen kitöltöttem a csekket, amin a betűk így is nagyonérdekesre sikerültek, kb. mintha egy elsős írta volna meg. Ez van. Aztán végszónak a szerelő megállapította, ő tényleg nem érti mi lehetett a baj, de legközelebb először csak picit fordítsam el a kulcsot, hogy 'on' helyzetben legyen, várjak egy percet, utána meg ha beindítom pumpáljam a gázpedált, és akkor hátha beindul. Megköszöntem a tanácstalanságát tanácsát, és hazaindultam. Az én diagnózisom inkább az lenne, hogy az autóm nem szereti a hétfőt és kész. Mint ahogy mi se.

Most péntek van és végre tudok valami érdemlegeset is csinálni a ház körül, mert máig fájdalom csillapítókon éltem... Igen, vigyázni kell a derekunkra, ezt most megtanultam.

A héten elég fura idő volt, meleg-hideg váltakozott, sajnos esővel (ami normál esetben errefelé havat jelentene). Tegnap arra ébredtünk, hogy olyan hangos a forrás a ház mögött. Persze kimentünk megnézni suli előtt, és azt láttuk, hogy a sokszor oly nehézkesen csordogáló vízből nemhogy forrás, hanem folyó lett! Rettentő sebes, magas vízszintű, mérges zöld színű szörnnyé vált, és bár a két gyerkőc nagy ámuldozással bámulta a dolgot, én azon gondolkodtam, mennyi kell még ahhoz, hogy a szörny a mederből kiszabadulva megtámadja a házunkat és ellepje a pincénket? Igen, előfordult már ilyen a múltban többször is, de azóta apósom sok pénzt fektetett abba, hogy a partot megemelje és hatalmas sziklákkal megerősítse... Amikor sok a hó, és hirtelen jön a meleg, nem fokozatosan, túl gyorsan indul el az olvadás, és ilyenkor szoktak kiönteni a patakok, folyók. Erre persze az emberek tavasszal fel vannak készülve, de a tél közepén már nem annyira. Persze minden oké, mert amilyen gyorsan jött a felmelegedés, olyan gyorsan tovább is állt, szerintem meg sem áll Floridáig. Úgyhogy tegnap még pocsolyákban lépkedtünk, és a füvet nézegettük, milyen szép zöld is maradt a sok hó alatt, ma viszont már ismét fehér a táj, vagyis minden visszaállt a megszokott kerékvágásba. Na, azért a forrás még mindig folyónak képzeli magát, de úgyis lejjebb adja majd ezt a fajta gondolkodásmódot és hamarosan szépen befagy a teteje, ahogy illik.

Mielőtt a 'nagy meleg' bejött, azért egyszer még szánkózni is volt lehetőségünk a héten, lásd itt:

N kitalálta a hét elején, hogy Ő el szeretne mondani egy viccet az egész suli előtt, s mivel a humorérzéket rettentően támogatom, kerestem neki egy rövid szóviccet az interneten és ma el is mondhatta. Tudniillik itt minden pénteken iskolagyűlés van, ahol megbeszélik a hét és a következő hetek eseményeit, valamint énekkel felköszöntik a szülinaposokat, elmondanak egy pár viccet, szép kis dalokat énekelnek, és nem utolsósorban felesküsznek a zászlóra. Amúgy az egész gyűlés rettentő könnyed és vidám, és lehetőséget ad a diákoknak, hogy a tanárokkal kicsit osztálytermen kívül is tölthessenek időt, kevésbé hivatalos formában. Ennek a heti találkozónak rettentő nagy közösségteremtő ereje van. Az idősebb gyerekek kézen fogják a kicsiket és együtt ülnek le az aulában. Az igazgató, aki tényleg egy különleges fazon, minden héten kiragad egy-egy témát, amire felhívja a figyelmet, és általában olyasmiről beszél, ami az emberek közötti kapcsolatok ápolásáról, jobbá tételéről, az egymás iránti toleranciáról szól. A gyerekek meglepően jól viselkednek ezeken a gyűléseken, nagyjából tudják mi miután következik, és szemmel láthatóan élvezik a dolgok folyását. Sokszor van különleges vendég is. Például pár hete volt ott egy kisfiú, aki bár tolókocsis, egy különleges síszerkezet segítségével képes sielni. Az ott ülő gyerekeket, akiknek háromnegyede tud és jár is sielni (mivel 'sívárosban' lakunk), láthatóan inspirálta a kisfiú története, és az üzenet, amit a legtöbben remélhetőleg magukkal vittek tulajdonképp az volt, hogy ha valamit nagyon akarsz az életben és nem adod fel a próbálkozást, sikerülni fog! Csak ne add fel. Az egyetlen dolog, ami az életben behatárol, az te saját magad vagy. Persze az életben sokminden más is 'behatárol' egy embert, de a gyerekek azt majd később ráérnek megtapasztalni... Szóval ehhez a heti gyűléshez N ma reggel egy viccet szeretett volna hozzáadni, ami sikerült is. Azt még hozzátenném, hogy nekem a torkomban dobogott a szívem, amikor elindult a mikrofon felé, mert mégiscsak kb. 3oo ember előtt beszélt a gyerek és 6 éves, de Ő teljesen nyugodtan, magabiztosan előadta magát. Szegénybe reggel még 'belevertem', hogy 'lassan és érthetően beszélj, bele a mikrofonba, ne hadard el a végét' és a többi. Íme a videó:

Amúgy Ő a második viccmondó (a háttérben az igazgató), és ez volt a vicc: Why are ghosts bad liars? Why? Because you can see right through them! (Valahogy így lehetne lefordítani magyarra: Miért hazudnak rosszul a szellemek? Miért? Azért mert rögtön átlátsz rajtuk.) A lényeg, ami lényeg, ami lényeg, hogy végre péntek van! :)

Még egy utolsó kép zárásnak, ma muffint sütöttem a suliba a N osztályának. Persze fogadjunk pont a N nem ette meg, amilyen válogatós... Vajon mennyire gyanakodhatott a többi gyerek, azt látván, hogy N nem mer beleharapni a saját anyja által készített muffinba? Lehet, hogy a felét hazahozza majd ennek folytán - a bizalmatlankodókét. Azért szerintem jólsikerült, itt a kép:

Mert miért ne?

Itt ülök a gép előtt az új szemüvegemben, és azon gondolkodám, hol is kezdjem. Annyi idő eltelt, mióta legutóbb itt voltam, hogy már szemüveg kell hogy pótolni már nehéz a sokmindent, ami kimaradt.

Vermonti élet. Végre valahára nagyjából beilleszkedtünk itt, északon. A gyerekek nagyon könnyen alkalmazkodnak, és teljesen belevetik magukat a télbe! Én már kevésbé vagyok lelkes, igaz imádom a Vermontot és a gyönyörű hegyeket, amikor a férjem azt mondja 'sarki szél' érkezik felénk, engedtessen meg, hogy kirázzon a hideg. Köszönöm. A véleményem most sem változott, mert már 2OO1-ben megmondtam, a -2O fahrenheit (-18 celcius fok) nem emberi lényeknek való! De persze ez a legtöbb itt élőt nem érdekli,   és ahogy egy kicsit már melegebb van, mondjuk +32 fahrenheit (az O celcius fok), ők már pólóban járkálnak. Kösz, de nem kösz. Azért a gyerekek érdekében általában jól viselem a hideget, mert rengeteg itt a hó és ők imádnak kimenni szánkózni. Hétvégén meg az apjukkal sielnek általában... A házunk kicsi, de mostmár megszoktuk. Azon gondolkozunk, hogy felújítjuk és ki is bővítjük, de sajnos konkrét tervünk és dátumunk még nincsen. Mert ugye ahhoz, hogy itt el tudjanak kezdeni építeni, nekünk ki kéne költözni, ahhoz viszont először keresnünk kéne egy kiadó házat. Szóval nem egyszerű.

N-nek nagyon jól megy a suli. Szuperul teljesít egyelőre, és kisangyal a tanító néninek. A kisördög viselkedést otthonra tartogatja... Százig számol már, összeadni is tanul 12-ig. Olvasni jelenleg 3 betűs szavakat tanul, ami épp elég. Angolul azért nagyon nehéz megtanulni írni és olvasni, mert sajnos másképp írsz sokmindent, mint ahogy mondod. Aki valaha tanult angolul, az tudja, milyen nehézkes tudni, például az u-hangot egy szón belül mikor jeted u-nak, mikor á-nak és a többi. Szegény kis hatévesek ugyanígy megszenvednek ezzel a dologgal. Sok sok szabályt meg kell még tanulnia ahhoz, hogy olvasni tudjon, például hogy két 'o' egymás mellett 'ú' hangot képez, 'i' és 'e' együtt 'áj'-t és a többi. Nem irígylem őket. Azért rengeteg időt töltenek játékkal, és általában játékosan is tanulnak, mert ilyen korban az még így illik. N jelenleg nagyon érdeklődik a repülők iránt, mindenféle formában. A suliból repülős rajzokkal jön haza, magyar zászlókkal a repülők szárnyán. Hehe, csak sikerült mostanra már egy kis magyarságot 'belevernem'... Otthon a tesóval is repülőset játszanak, ami abból áll, hogy karjukat széttárva rohangálnak egyik szobából a másikba, bútorra felmászva ás leugorva, N ágyán lévő létra tetejéről 'felszállva'... Persze Én azért ezutóbbit rendesen tiltom nekik, mert kicsit veszélyes, de azért néha direkt 'nem figyelek oda', hadd 'szálljanak fel' kedvük szerint, mert az a legjobb az egészben. Nagy puha párnákat tesznek a létra alá, hogy zökkenőmentes legyen a landolás, Én meg reménykedem senkinek semmi nem fog eltörni... Tudom, tudom, szép kis nevelés, megtiltom, aztán mégis megengedem, dehát olyan boldoggá teszi őket ez a játék, na meg reménykedem, tudják mit csinálnak! Nekem az is elég, ha odaszólok, vigyázz, óvatosan csináld, nehogy megsérülj, és akkor tudom vigyázva szállnak fel és landolnak majd. N-vel egy élmény beszélgetni, mert annyi dologra kiváncsi és annyi mindenről tud már annyi mindent.

C-vel, azt mondanám, érdekes az élet... Már már túl jó kisbaba volt, talán azt kapom most vissza? C rettentő vicces, jó humorú, de rettentő merész, na és egy igazi rosszcsont! Mindig valami olyanon töri a fejét, amiről tudja, hogy van egyáltalán nem szabad, vagy legalábbis nem repkednek a szülei tőle. Persze ez hidegen hagyja. A fürdőszoba a fő rosszalkodási területe, ahol a csapok nyitogatásától kezdve (persze elzárni már minek) a vécében való turkálásig mindent rettentően élvez. Én már kevésbé. Mostmár végre teljesen szobatiszta még éjszaka is, amit a pénztárcánk is megköszön, meg Én úgy külön is, mert mindenképp könnyebb lett ide-oda kirándulni vele. Mostmár csak az jelent problémát, ha a bolt közepén megszólal, hogy 'Anya, pisilnem kell' és akkor én elkezdek vele rohangálni, mint pók a falon, mert tudom, hogy nem túl sok időm van az előbbi állítás és a 'baleset' között... Amíg N-nel az iskolában felmerülő dolgok megoldásával foglalkozom, addig C-vel az alapvető udvariasságot próbálom elsajáttítatni. Jó lenne, ha már nem köpködnénk a másikra, a köpködés úgy értendő, hogy mikor mérges rád, akkor elkezd berregni, mint egy autó... Vagy éppen nem ütnénk, mert még az is előfordul néha. Nagy szerencsém, hogy N nem üt vissza, pedig néha C megérdemelné! Azért lassan ezt is megtanuljuk, hogy beszéljünk, ütés helyett. A 'köszönöm', 'kérem' sem mindig automatikus nála, de a kedvenc asztalkörüli udvariaskodása az, hogy mindenkit megkérdez, hogy ízlik az étel. Utána elvárja, hogy te is megkérdezd őt cserébe, és általában valami butaságot válaszol vissza. Illetve 3 éves fejjel nézve valami vicceset. Huncut minden ízében... Amikor azt mondja, 'van egy ötletem', akkor vagy követni kell, mert tutira olyat akar elkövetni, ami vagy veszélyes vagy kupit csinál... Bár én mikor meghallom a 'Van egy ötletem!' felkiáltást, én inkább elbújnék! Valami pavlovi reflex-szerű alakult ki bennem, nem tehetek róla. Heti háromszor mostmár preschool-ba, vagyis oviba jár és persze ott olyan, mint egy kisangyal!! Pont ma kérdeztem az óvó nénit, véleményezze a kisdedet és azt a választ kaptam, hogy nagyon jó a gyerek, kivéve ha egy másik gyerek rosszalkodik és akkor őt könnyű belevinni a dologba. Persze ezt már otthonról is tudom, mert N-t úgy utánozza jóban-rosszban egyaránt, mint egy kis majom...

Készülünk a nyárra. N minden nap kérdezi, mikor megyünk? Persze július még várat magára, de legalább van mire készülni! Reméljük sikerül hazajutni...

Annyi mindenről lehetne még írni, de így egyszerre túl sok... Jobb szeretek egy-egy történetet kiragadni a mindennapokból... Majd megpróbálok ismét rendszeresen írni... Kezdésnek ennyit.

Reggeli kaland

Ma reggel arra ébredtem, vagyis inkább ugrottam ki az ágyból, hogy valaki lehúzza a fürdőszobában a vécét... Már ébredésem első másodpercében világos volt, mint a nap, hogy mivel Én  nem lehettem, ágyhozragaszkodásom végett, csak a kis ideiglenes szobatársam lehet a tettes... Nnnnna, ezért aztán rohantam is a vécé felé, ami igaz csak pár másodpercbe kellett, én mégis úgy éreztem magam, mint a csávó a mátrixba, amikor hátrafelé hajlongott a felé lőtt golyók elöl... Mintha lelassult volna az idő és kitágult volna a tér, és a fürdőszobához odaérni képtelenség lenne, mielőtt más is történik... Amúgy tuti, hogy lelassult az idő, mert miközben álmosan rohantam a vécében vízesésként lezúduló folyadék hangja felé, volt időm átgondolni, mi is történt és miért tartunk itt??

A fürdő ajtaján van gyerekzár. Igenám, de a Kétésháromnegyed éves már tudja, hogy kell hatástalanítani... Köszönöm, gyártók! Nagyon hatásos a dolog, ha illető gyerek már ennyi idősen szét tudja szedni... a zár úgy néz ki, hogy a kerek, gömb alakú ajtókilincsre két fél műanyagot összenyomván alkotja a gyerekbiztos zárat. Persze csak addig, míg fent említett ded rá nem eszmél, hogy minek forgatná, attól nem nyílik ki, inkább le kell venni, úgy ahogy feltették... Fogja, ketté rántja és a hatástalanított gyerekzár két darabját, mint egy westernfilm hőse, lazán maga mögé hajítja. Utána pedig kis mutatóujját - mint egy pisztolyt - fenntartván, megfújja azt... Ezután mint aki jól végezte volna dolgát, kinyitja a fürdőszoba ajtót és komótosan besétál azon morfondírozva, hogy a rosszalkodás melyik módját válassza, mert biztos akar lenni abban, hogy a megfelelő metódust kivitelezvén az anyját totál kikészíti. Például hatásos cselekedet a vécébe különféle tárgyak behajítása (igen, már több fogkefe és hajcsat bánta a dolgot), vagy a vízcsapot teljesen kinyítva a fürdi eláztatása, vagy épp egy kombinált csalafintaság: egy egész guriga vécépapír mosdóban való teljes megsemmisítése James Bond stílusban (vagyis csendben, de hatásosan és az ellenfélnek -ezesetben a vécépaírnak- esélye sincs módon).

Mire ezeket végiggondoltam, már ott is termettem a fürdő ajtajánál, felkészülve a legrosszabra! Az ajtó előtt látom a gyerekzár két fél tetemét... Ja, és ráadásul kissé még sötét is van még a szobában, mert a ded koránkelő, úgyhogy alig látok. Keresni kezdem Őt a kissé-még-sötétben, de kénytelen vagyok felkapcsolni a villanyt, hogy ténylegesen szemrevételezhessem a már többszörösen katasztrófa súlytotta területeket... C, mint a kis őzike megrettenve az autóreflektor fényétől, áll megszeppenten, és köszönt:
- Szia Anya!
- C-ke, mit csináltál itt?
- Én ejmentem vécéje! (Igen, neki is ugyanazok a hangok nem mennek, mint a nagyobbiknak...) - Itt egy büszke beállást kell elképzelni felszegett fejjel, pocit kinyomva...
- De tudod, hogy szólni kell Anyának, mert máskülönben mindent összekoszolsz!! - Odasétálva a vécéhez látom, hogy az éjszakai pelus a földön, a pisi egy része a vécében, a többi kissé szétszórtan a vécé körül találtatik.
Lélekjelenlétemet megőrizve folytatom:
- C-ke, tudod, hogy egyedül nem jöhetsz ide be és Anyától segítséget kell kérni!
- Tudom. Boccánat!
- Jó, oké... Akkor legközelebb szólsz majd?
- Nem...


Hát, örülök, hogy ezt így megbeszéltük. Meg amúgy is, gondolja a kölyök, nem az Ő hibája, hogy Anya még alszik, amikor neki meg már pisilnie kell!! Azért a történet lényege az, hogy próbáltam a dologhoz pozítívan hozzáállni, mert úgyis annyit harcol a vécére menés ellen, hogy ezt már haladásként kell felfogni! N ilyen idős korában már rég szobatiszta volt, C pedig csak akkor megy el vécére, ha úgy hozza a kedve... Hála az Égnek, most már egyre gyakrabban!!

Szóval tiszta pelust (gyakorlós pelust!) kapott a Kicsi, Én meg mint az őrült kezdtem el kipucolni a fürdőszobát, amíg az Ő kezébe Iphone-t nyomtam, ahol a Mérges Madarak gondoskodtak arról, hogy legalább addig az öt percig, amíg Én takarítok, C ne csináljon újabb galibát!

A történet tanulsága pedig egyszerű: meg kell keresnem a szikszalagot.

Nem az én kezem, nem az én gyűrűm

N, a bűvészsegéd

Ma a könyvtárban egy bűvészelőadás volt gyerekeknek. Bár több volt a szöveg, mint a bűvészkedés, azért nagyon tetszett... N (zöld kapucnisban) pedig önként jelentkezett az egyik trükkhöz:

Ne felejtsd, a felvétel jobb alsó sarkában található kis négyzetet megnyomva nagyban is megtekintheted a videókat!

Akajom!

"Akajom!!" - hallom a vékony, de erős kis hangot hajnali félháromkor... Azt hiszem álmodom...
"Akajom!!" - ismétli meg önmagát a vékony, de erős kis hang, amikor is ténylegesen feleszmélek, hogy nem álmodom (már nem!), hanem a Kétésháromnegyedéves ideiglenes szobatársam beszél álmában.

Ez az egy, idézőjelbe tett szó körülbelül tökéletesen összegzi jelenlegi személyiségét a kisdednek. Azért mondanám, hogy jelenlegi, mert én tudom, hogy Ő tulajdonképpen egy nagyon rugalmas, nyugodt kis egyén, de mostani viselkedésével bárkivel elhitethetné az ellenkezőjét... Tudom, tudom, a 2 és 3 éves kor közti időszak mindig kihívás a szülők számára, mert ebben a korban eszmél rá igazán a gyerek, hogy saját akarata is van és azt bizony tüzön-vizen át érvényesíteni is akarja. Dehát tényleg nem könnyű! Igaz, N-vel is annó átmentünk ezeken a viszontagságokon, de az azóta már feledésbe merült és már csak a szépre emlékezünk...

C az akaratosságán kívül, ami jelenleg a fő kihívás, azért rettentően aranyos is. Mostmár nagyon szépen beszél és a szövegével sokszor megnevettet minket. A múltkor, amikor étteremben voltunk és már elég régen vártunk a kajára, odajött a pincérnő és megkérdezte minden oké-e. Én nagyon udvariasan válaszoltam, hogy persze, minden oké, erre C megszólalt nagyon őszintén, hogy "When is my food coming??" (Vagyis: Mikor jön a kajám?) Mindannyiunknak ugyanez járt a fejében, de ahhoz hogy ezt a kérdést szégyenérzet nélkül a pincérnőnek merjük szögezni, kétévesnek kell lenni! Egy pár hete fenn voltunk a kis szuvenírboltban a Trapp's hotelnél, ahol a férjem és Én eredetileg megismerkedtünk és kifelé menet C vigyorogva azzal köszönt el a bolt menedzsertől, hogy "Goodbye, Mr. Picklepants!" Én meg szégyenkezve bocsánatot kértem, hogy elnézést már, hogy 'Uborkanadrágnak' hívott a gyerek... Erre a boltos csaj vette a lapot és közölte C-vel: "That is Mrs. Picklepants to you!" Mrs. ugye, merthogy Ő nő és nem férfi...

A játékokat még mindig nem szívesen osztja meg, ezen mindenképp dolgoznunk kell együtt, mert szeptembertől találtam neki egy ovit és nem szeretném, ha undokoskodna a többi gyerekkel. Múlt héten a két kölyök széthagyta az összes homokozócuccát a homokozóban és elrohantak a játszira csúszni-mászni. A homokozóba visszatérvén C szomorúan nyugtázta, hogy más gyerekek játszanak az ő cuccaival. Mondtam neki, nem baj, majd visszaadják. C akkor közelebb ment, Én meg utána, nehogy valaki kezéből valamit kitépjen, egyszer csak azt látom, hogy az összes szülő őt nézi. Most meg mi van, gondoltam magamban, ott állok a gyerek mögött és nem is csinál semmi rosszat! Szóval tovább álltam, de a népség körülöttem tovább pislantgatott C-re, mondom magamban, már csak megnéznem, mit néznek? C elé állok, erre látom, hogy ki van nyújtva a nyelve. Kb. már 5 perce. Na, akkor szépen elbeszélgettünk a deddel, hogy ez már mégsem járja, ... nem illik így viselkedni... bla bla bla... nem lesz barátod....bla bla... és akár haza is mehetünk - fejeztem be mondókám. Érdekes módon a Kicsi vette a lapot, mert azóta sokkal kedvesebben osztja meg a homokozócuccait, persze csak azután, hogy közölte az illető kölcsönkérő gyerekkel, hogy "This is miiiine, but here!" (Ez az enyém, de azért tessék!) Egyébként azt soha nem értem, hogy a sok szülő miért jön el otthonról arra a játszira, ahol tudják, hogy egy hatalmas homokozó van, állandóan homokozó cuccok nélkül? Olyan nehéz betenni egy lapátot, egy vödröt, meg talán egy kisautót a kocsiba? Vagy tényleg az a hozzáállás, hogy majd valaki úgyis ad a gyereknek? Na, mindegy, C-nek így rengeteg lehetősége van a megosztás nemes tettének gyakorlására!!! :)

Amint az előző videókból kiderült, elég sűrű hétvégénk volt, szombaton lovaskocsiztunk, vasárnap meg a hegyen boboztunk, ugráltunk, lifteztünk és sziklamásztunk... A legviccesebbnek azt találtam, amikor mérleggel megmérték a két gyerkőcöt, hogy tudják hogyan kell beállítaniuk a bungee trambulin köteleit. N 5 és félévesen 45 font, C majd 3 évesen 4O font! Mert ugye N-nek azért könyörgöm állandóan, hogy ugyan egyen már valamit, C-nek meg azért könyörgöm, hogy ne kérjen már többet semmiből, mert épp eleget evett!!!

Amúgy mostanában azért Ő is válogat, de erről is szentül hiszem, akárcsak az akaratosságról, hogy majd elmúlik, mert babakorában abszolút nem volt válogatós és most is csak azért ilyen, mert nála a tesóutánzás épp fénykorát éli... Ha N tésztát eszik szósz nélkül, akkor Ő is... Ha N kenyeret eszik vaj nélkül, akkor Ő is. De én tudom, hogy az ízek iránti kíváncsisága ismét felül fog emelkedni! Az a gyerek, aki ilyen kicsiben, sőt még kisebben is megette a kovászolt uborkát, az olivabogyót meg a csípős kajákat is, az egy igazi ínyenc, csak még nincs tudatában!

Még sokmindent tudnék írni a kis vakarcsról, de véges az időm! Egyszerre kisördög és angyal, imádnivaló és undok, okos és eszetlen... A türelmemet állandóan próbára tevő. Várjunk csak, a nagyobbik is ilyen! Még mindig... Pedig már nem 2 és 3 év közötti! Hoppá.

A lovasszekéren bohóckodó kétésháromnegyed éves

Ismét 'csak' videók

Lovasszekéren

Fenn, a hegyen, trambulinon

Fenn, a hegyen, a kabin felé menet

Sziklafalmászó kölyök

Poénból áznak Grandpa házánál

Ismét videók

Mostanában csak videót várjatok tőlem, az íráshoz több idő kell és az most nincs. A két gyerekkel vagyok egész nap otthon, és persze egy perc nyugtom sincs. Magyarország megváltás lesz, legalábbis most annak tűnik!! Nagyszülők, rokonok, keresztszülők, barátok... Alig várjuk mindhárman...

Szóval még több videó a két gézengúzról:
Ez a köv. videó csak 'rajongóknak', mert elég hosszú lett (kb. 1O perc)

Burlington-i játszin sirályokat kergetnek, meg egymást... :

Vidámparkban

Múlt hétvégén szülinapom alkalmából vidámparkban voltunk... A legközelebbi park 3 órányira van egyirányban, New York állam Lake George nevű városában. Jól szórakoztunk, íme pár felvétel:

Heló világ!

Még élünk... Immáron Vermontban. Berendezkedve korántsem vagyunk, ennek fô jele az, hogy még mindig a bôröndjeinkbôl élünk, valamint az, hogy az összes cuccunk egy garázsszerû tárolóhelységbe van besúvasztva. :( Valamint még az is a berendezkedés hiányának ékes megnyílvánulása, hogy a kedvenc laptop-om idônként megkerül, idônként újra eltûnik (jelenleg vadtartásban részesül). Most épp az Ipad-en pötyögök, ami azért rossz, meg lassú, meg idegesítô is, mert csak angol billentyûzet van rajta és magyar betûket csak úgy kapok, ha hosszú ideig lenyomom az angol magánhangzót... Hosszú. Lényeg, hogy ha lenyomom az u-t sokáig, akkor megadja nekem a lehetôséget, hogy kiválasszam a hosszù u-t... Na, most hogy mindenki elaludt, rövidre is fognám a mondókámat. Végre Vermontban, a Grandpa házában vagyunk, még egy ideig, amig nem találunk valami nagyobb házat itt a városban. A kölykök persze jól szórakoznak, mert ôk mindenben megtalálják a jót! Nekem azért több idôbe fog telni, hogy visszaszokjak az itteni élethez... Most csak két videót tennék közre. Itt, a ház mögött fut egy kis patak és a kölykök elôszeretettel tapicskolnak benne, na és idônként iszapfürdôt is vesznek... Hát mostanra ennyi!